Mindennek van határa, ha más nem, önmaga.
Ott túl az idegenség, és innen a haza.
Ki önmagából lép ki, már megsért egy határt,
és mennyi mindent sért meg, ki azért gázol át
tiltáson és parancson, mert annyira szeret,
bárki vagy bármit... Ezt hogy értessem meg veled?
Mindennek van határa, s felfogni nem lehet
a végeset éppúgy nem, ahogy a végtelent.
S mivel a földön semmi a helyén nem marad,
folyton helyet változtat a tilos, a szabad.
Mi tegnap illendő volt, ma már törvénytelen,
hát ezért értsd meg, kérlek, hogy nem fontos nekem
csak az, mi belülről hajt, mi idebenn igaz,
mi tegnap érvényes volt, ma, holnap, s mindig az.
És felrúgom, ha tetszik, ha az utamba áll,
legyen bármilyen rendszer és bármilyen szabály.
Tiltott határátlépés vagy engedélyezett,
a törvény mindegy annak, ki már megérkezett.
A törvény mindegy annak, ki semmit nem tehet
mindazokról, amikben nélküle döntenek.
A döntéshez, mit hoznak, hiába nincs közöm,
s próbálom kikerülni, beléje ütközöm.
A tiltás, mitől futnék, akárhol rám talál,
hát hogy a francba tudnám, merre van a határ.
(Megjelent: Életünk 2006. 1. szám p. 57)